A főcím is magért beszél, én meg csillagosat és fütyülőset okádtam egész nap a számom. Egyszóval ma is izgalmas nap volt, nem okozott problémát munkát találni. Már megszoktam, hogy mindent minimum 1200-as nagyításban nézek, lassan borotválkozáshoz is a tükörre tapadok.
Tudom, ígéretet tettem, hogy elmesélem mi volt a tegnapi sms. K azt írta, hogy épp bekapott egy golyót és P-re gondolt így gondolta ezt megosztja vele egy rövid szöveges üzenetben. Nem, csoki, amit P vitt neki a múltkori randira. Kíváncsian várjuk a folytatásos teleregény következő felvonását, gondolom a hétvégén látunk-hallunk valami összefoglalót. P holnap jön cipekedni az új irodába, de SzolPk is csatlakozik kis társulatunkhoz korán reggel.
Ma K nap volt, igen urva hideg volt, de most a névnaposokra gondoltam. F1.0 és K-né is fel lett köszöntve. Elmentünk tömésre a helyi krimóba, ahol a pingvin mindenkitől megkérdezte, hogy mit parancsol kivéve engem. Gondoltam nem szólok, majd amikor hozza ki a teli tányérokat megnézem, hogy eszébe jut e a dolog. Az utolsó három tányért mindenképp elém akarta rakni, persze én illedelmesen megmutattam, hogy ki elé tegye le, majd konstatálta, hogy én nem eszem??? Mondtam, hogy nem kérdezték mit kérek, persze ő rögtön tukmálni próbálta az étlapot - de "önérzet is van a világon". Így esett, hogy csak FőBu maradék krumplipüréjét tömtem be. - amúgy is sok a kiló nincs szükségem rá.
Egy kis csemege a mai sajtóból: "Januártól nem előzhetnek a kamionok" - vegyük el a kormányukat is, sőt lehetne az is, hogy januártól egy nyomtávon nem előzhetnek a vonatok - agyrém! Most gondolj bele aki csak a szalag címekről informálódik az két nap után felköti magát az első póznára. Nézzünk egy ilyen mai válogatást: "Rögzíteni kellett volna a gyerekre boruló bútort" + "Ez rémálom, ez Argentína!" + "Erre adtak felhatalmazást az emberek" + "A környezetvédő, az importőr és a hiéna mennek a sivatagban" - na most egy olvasó aki csak ezeket nézi és összerakja a képet mi az első amire gondol: reggel leborult egy kredenc Buenos Airesben majd kicsivel később az ennek nyomán kitört lázadás polgárháborúba torkollott és mindenki menekül Afrikába nemre, korra, foglalkozásra való tekintet nélkül. Hírolvasó emberünk még két napig ilyeneket olvas és tuti felköti magát!
Holnapra mindenkinek kitartást, este érkezünk a dühöngőbe a Művésznőhöz, akinek plusz egy csirkeszárny a jutalma a mert rendszeresen olvas - lehet Ő az egyetlen. :)